2017. június 23., péntek

Azt hiszem........saját vers

ez a blog elbírja  a régi írásaimat is. Régen íródtak, amikor  változásaimat éltem meg. Ki kellett, hogy írjam magamból a haszontalan  gondolatokat.  Mióta a Nyomda megszűnt, régi álmaimat kezdtem megvalósítani, folyamatosan tanultam, amit munka mellett végeztem. Nagyon  fárasztó volt, sokszor már csak hajnaltájban néztem ki a fejemből.  Jó alkalom volt rá, hogy firkálgassak, mert már az ecset is  le volt téve hosszabb időre, ritkán jött az ihlet a festésre. Amit sajnálok, így utólag, mert a kettő együtt nem ment, mert a sulik az energiámat kivették a munka mellett.  Valamiért így jött össze, ez is része volt az életemnek.
Verseimet a régi Amatőr Fórumon is megjelentettem, amely azóta már kinőtte magát, megszűnt, majd lett helyette egy másik
Természetesen nem az volt a szándékom, hogy a szabályos versírást, formákat betartsam, nem is tudom, az nem én vagyok.
Nem időrendben teszem fel  ezeket az írásokat,  jól van így is.
Minden embernek mást sugallnak  ezek a gondolatok, majd  a kedves olvasó eldönti.















"Virtualis Paintout"-2017. Június - Guatemala

Pont az elkészült festményemet fotóztam, mikor a hírekben bejelentették, hogy Guatemalát erős földrengés rázta meg.  Nagyon szomorú, ha ilyen eset történik.  Ebben a hónapban épeen ebben a Latin-Amerikai országban barangoltan, tettem virtuális utazást a festészeti közösségen keresztül
/   http://virtualpaintout.blogspot.com  /. Most sokkal több területet bejártam, hiszen  az életem Magyarországhoz  kötődik, és  a látnivalók  teljesen lekötötték a figyelmemet. Azért  nagyon kutattam  az ősi népcsoport még meglévő kultúrája után. Ezt inkább a gyönyörű építményeinken találtam meg. Azért annyit még megjegyeznék, hogy Guatemala volt az ősi maja birodalom központja, és itt él a legtöbb maja indián. Sajnos  a  maja indiánok leszármazottjaikkal, akik hasonlatosak lennének nem találkoztam.  Talán még lesz egy kis időm  a hónap végéig, és megtekintem még Antiguát, ami a világörökség része.


                                                                          akvarell

Location  link  :  https://goo.gl/maps/bNDRCK1SpDM2

Mit mondhatnék.. /Saját vers/

Mit mondhatnék, eltelt egy év.
Nem lettem bölcsebb, talán idősebb.
Érzem az idő kerekét,
amely sokszor megfordul.



Ha visszatekintek a múltra,
az eltékozolt idő fájdalmai marnak.
Mennyi minden lehetett volna,
de a de, mindig megállította.

Hiába szeretném másképp,
a gongütőre szívem üteme
mást ver, mint amit kellene,
így hát teszem azt, amit lehetne.

                              Nagy  Éva