2016. július 30., szombat

Challenge 62 - 2016. július

Kanadai  vadlúd család

Izgalmas volt a feladat, mert eddig még nem ábrázoltam  vadlúdakat  kicsinyeikkel együtt.  Megfogott  az akvarell technika  is, mert nincs biztos tudásom benne. Nehezen ment  a kicsinyek  pihéinek festése, azaz nem is sikerült.  

Elkészült képem: 

2016. július 26., kedd

Szegények és gazdagok/ Kreatív írás

Eleinte hagytam a blogban, aztán zároltam ezt a kreatív írás. Viszont a megígért írást a "Gazdagodás Receptje tanfolyamon, mint saját weben való megjelenési forrást közzétettem. Úgy érzem, csak akkor lehetek hiteles, ha ezt meg  is tartom. Semmiben utólag nem javítottam bele, így adtam le, így is marad. Ez 2016.07.26-án íródott.


Szegények és gazdagok

Szóval vasárnap délután van, a gondolataim nem hagynak nyugodni.  Úgy döntöttem neki állok az írásnak, amelyet a Gazdagodás Receptje tanfolyam/Vidi Rita/ mentő öveként kaptunk. 
Nem is hittem volna, hogy ennyire nehéz eset az írás. Régebben verseket írtam, ez most más lesz. Utána néztem mi is az az esszé, hát „írjad azt ami eszedbe jut róla”, ne gondolkozzál rajta.  Úgy gondolom, hogy a jobb kreatív agyfélteke beindítja nálam is azt, hogy csak írjak róla azt amit gondolatok útján tapasztalok.  
Borzasztó, mert közben az agyam a szép sárga napraforgókon jár, na de kanyarodjunk csak vissza ahhoz, ami most fontos lenne. Keressük csak meg a viszonyítási pontokat, mihez viszonyítok én. Talán semmihez sem, mert most itt ülök a gép előtt és írok. Folytassuk, hol is tartottam, igen megvan.
Képzeld el, hogy a semmi  közepén ülsz, belecsöppentél egy nagy semmiben. Nincs benne semmi, mégis valami van benne, az az te. Te az ember, a lény, aki kutat, keres valamit. Megakarja az élet némelyik mozgatórugóját érteni, de a semmiben még nem alakultak ki formák, azaz a gondolat kezdetleges csírái kezdenek megmutatkozni abból a magból, amelyet az agyában elültetett. Kintről gyermek zsivaj veri fel a csendet és magával húzza a gondolat csíráját. Rájött, hogy nem egyedül van, hanem többen az időtlen folyamatban és a hangok által belopództak a térbe. A semmi kezd szertefoszlani, és leveti hálóját. Úgy érzi mintha terhes lett volna minden körülötte, megkönnyebbült, fájdalmas érzései megnyilvánulnak.  Kilép  a burokról és elindul  az egyik úton tétován. Maga mögött hagy mindent, nincs, nem létezik, de mégis ott van, volt, lesz, csak elérhetetlen. Halványan tapogatózik és sodródik, amerre az érzelmei viszik.  A csíra ott van csak el kell ültetni, hogy maggá  váljon és növekedjen. Ő az akiben a csíra  megfogant és fejlődni akar. Több nap eltelt már azóta, hogy visszatért az útra, időérzéke is kezd visszakapcsolódni  a társadalmi életben. Semmit már rég elfelejtette, csak az izét, zamatát érzi a szájában és édes leheletét.  Sóhaja a mélyből felszáll és tovaillan.  Megy tovább, sodródik az árral, még nem érti az élet lényegét, de már kezd azonosulni vele.  Eszébe juttatják azokat az éveket, amelyeket gyermekkorában átélt. Visszarepül az időben, és  határtalan mélységekben találja  magát.  Rozzant viskó ajtaja előtt áll,  aminek az ajtaját egy nagy fával kitámasztották.  Körbekémlel, mert olyan ismerősnek tűnik minden, mintha már járt volna ott. Érzi az öreg szú ette fa kopott illatát, hallja a kopott öreg ház nyöszörgését. Mintha minden a régi volna, megállt volna az idő, és úgy állna azóta minden.   Az ablakon  szakadozott rongyok lógnak és nagyon pici. Elhúzza és minden pókhálós. Gondolkodik, hogy be kellene mennie és szétnézni jobban, hátha  mégis néha meglátogatja  ezt a házat valaki. Csak  a madárcsicsergés és a légy zümmögés hallatszik, ami jól esik a lelkének.  Tétovázik, mert fáradt, nincs ennivalója és csendben leül az ajtó mellé. Elnyomja az álom, és újra otthon van. Álmában  a réten játszadozik a lány testvéreivel, és a játékot édesanyja kiabálása szakítja félbe – lányok, ki megy el a tejért, hozzatok csak gyorsan egy kis kannával!. Máris megdermednek mindnyájan , egymásra néznek ki legyen az. Hát persze, Zsuzsi, aki a legcserfesebb az egész között és már nagyobb a többieknél. A játék végetért és odarohan az anyja mellé. Nemsokára az apjuk is megérkezik , addigra  a vacsorának az asztalra kell kerülnie. Szépen kihúzza a fiókból   a terítőt, amit tegnap keményített ki az édesanyja, és leteríti az abroszt. Épp jókor, mert nyikordul az ajtó, és összetörten, fáradtan, szótlanul belép az apjuk. Motyog valamit, amolyan köszönést és leveti a gúnyáját, szögre akasztja a kalapját. Néz rá édesanyja, tekintetük találkozása mindent elárul. Anyja is megnyugodott, hogy itthon van az apjuk és boldog, ahogy a terített asztalnál az ételt meri a családfőnek. Közben Zsuzsi is nagy örömmel megérkezett, kuncog, mert találkozott a legkedvesebb padtársával, akivel a nyári időben együtt legeltetik a libát. Mosolyra derül az apjuk is. Érzi a levegőben az étel  illatát, napi munka  izzadság szagát, a tisztára mosott padló illatát, mégis olyan jó, mert együtt vannak ebben a csendes békességben.  Sokat dolgozik az apja , napszámos, nemsokára a nagyobbik leánytestvére is cselédsorba kerül. Úgy érzi, neki jó mert a legkisebb, és tanulhat majd az iskolában is.  Most még a játék öröme és az otthoni segítés tölti ki az idejét. Édesanyja amolyan kedves, néha elmélázó és töprengő, hogy holnap mi lesz, hogy legyen. A legfontosabbat beszélik meg egymás között az apjával, úgy van vele itt vagyunk mi és majd mi segítjük őt az otthoni munkában. Nem szokott olvasni, nem telik rá az idejéből. Van egy kevés könyvük, amit a tanító adott kölcsön, de este már az olvasásért  nem lehet gyertyát gyújtani. Álmából  váratlanul egy kóbor kutya csaholása ébresztette fel.  Gondolkodik, álmában újra otthon volt az édes szülői házban, abba  az egyszerű életben, ahol nagyon boldog volt, most itt , ahol újra szembesül a régi életével azzal a szerény, szegényes otthonukkal, ami neki volt a manna, a kenyér, a tanulás öröme gyertyafénynél.  Kinyissa újra ezt az ajtót, átlépi a küszöböt és kitakarítja a házat, mintha újra együtt lennének, csak más időintervallumban.  A kutya már sokat éhezett, nagyon sovány. Maga mögött behúzza az ajtót, és követi a kutyát, hátha elvezeti oda, ahol ennivalót kaphatnának.   Egy domboldalon haladnak lefele, ahonnan  messzi látszik a  templom tornya.  Mivel  egy kis bőröndbe belefért az összes okirata, tudománya, bizakodik abban, hogy majd sikerül egy tanítói állást találni, valamint a kutyáját is befogadják vele. Van egy ajánló levele ebben nagyon bízik, mert a tanításaival mindig  is megvoltak elégedve, jó nevelőnő volt.  A korábbi helyen ahol szolgált a család úgy döntött, hogy a lányukat egy jó hírű nevelő iskolába íratják be,  ahol sokfélére szert tehet, és hátha nagyszerű jövendőbelit tud magának választani. Bár a család már kinézte, hogy ki legyen a kérő. Így az ő ideje ott lejárt. Különös érdeklődéssel szemlélte az uraságok viselkedését, mindennapi életét. Össze tudta hasonlítani a nagyvárosi életet  a puritán szegénységgel.  Sokszor vágyódott haza édesanyja ölelő karjaiba, abban szeretetteljes életbe, ahonnan elindult.  Szegények voltak nagyon, egyszerűen éltek, de az olyan más volt. Minden természetes és őszinte, igazi életforma. Annak volt zamata. Mégis ő többet akart tudni, hogy mi van messze a falakon túl, mert sok érdekeset olvasott a könyvekből. Falta a betűket, a tudást, mint a szivacsot úgy szívta magába. Éhezte a jövőt, amit nem ismert. Sok-sok kérdésre kereste a választ, és kívánta, hogy valami valóra váljon belőle.  Testvérei már rég férjhez mentek, gyermekeik lettek, és élték ugyanazt az életet, amit a szüleiktől láttak.  Így jött a tanítóskodás  olyan lehetősége, amelyben szállást is kaphatott, teljes ellátással. Mégis a párhuzam a két életforma között ott bujkált, mintha a mézes madzagot húzogatnák el az orra előtt.  Vágyott ő a szépre , jóra, csak félt  másképp élni. Ő a szerény tanítónői állásával hogy is tehette volna meg. Hiszen példát kellett mutatnia, a külső ruházatnak is követnie kellett a jellemét.  Míg ezeken gondolkozott  a kutya nagy rohanva barátokra lelt, és onnan tovább már nem volt hajlandó vele menni.  Egy kis izgalom fogta el, hogyan fog arra  a helyre találni, ahova mennie kel. Éppen lekanyarodott  az  egyik utcára, amikor  egy  lovas kocsi megállt mellette, és felajánlotta segítségét.  A kocsis  is épp odatartott , ahova mennie kellett, amolyan  kedves, közlékeny volt, néha tréfával megtűzdelve a szorongás pillanatait. Ez jól esett a lánynak is.  Talán ennél a családnál bontakozott ki igazán az az észrevétele, hogy mennyi munkálkodás áll aközött, hogy egy uradalmi élet fennmaradjon és a társadalmi életben is megállja a helyét , ami elvárásokkal  és néha fényűzésekkel teljes.  Ezeken ő  nem volt jelen, csak kívülről szemlélhette, vagy kérhetett erre az időre távolmaradást. Ha ez nem lett volna, akkor ős is kevesebb lett volna azzal a tapasztalattal, ami a látszat mögött állt. Tiszta fény és csillogás volt minden. Az egész fogadószobát bezengte a hangos beszélgetések zaja és kacajok, árulkodó, kérdő tekintetek. Mint külső szemlélő vágyott közéjük, de nem lehetett. Ez az ő életvitelébe nem illett bele, pedig de szeretet volna táncolni ős valakivel, szép ruhát ölteni és kapni a kedves bókokat. Nem.  Ekkor döntötte el, hogy másfajta életet szeretne élni, változtatni, ne ez a megszokott, ólmos egyhangúság legyen az ő élete. Bár szerette azt amit csinál, de hiányzott neki is a társ a család ölelése, melege. Ezek, amik előtte vannak, mind mások élete, és nem az övé,  a magáét akarja már. Egy külső szemlélő a szépet, a gazdagságot, a nagyságot látja, ami elvakítja és kiéhezteti rá, és ő is  így látta,  a mögötte lévő vesződéseket, a napi megmérettetéseket   majdnem elárnyékolta   a látszat. Megtapasztalta, hogyan veszett oda a pénzük, vagyonuk egy része, aminek az lett a következménye, hogy újabb állás után kellet, hogy nézzen. Fájdalommal tört szívvel csukta be maga mögött az ajtót, és tért rá egy másik útra. Minden kavargott az agyában,  nem értette, hogy miért is kellet ennek így történnie, kereste a titkot, ami megfoghatatlan volt számára. Ment és úgy érezte, hogy az az mások élete, ez az övé, és mindenki a maga tudása szerint teszi a dolgát. Elvégre ő tanítónő, és most nyíltak iskolák, valamelyikbe biztosan felveszik. Elfáradt egy kicsit, ugyanakkor mégis bizakodott.  A gyerekek akikkel foglalkozott  kedvesek  és készségesek voltak, némelyik csínytevéssel, huncutsággal és lustasággal ötvözve. Azért ez nem szegte kedvét, mert szerette őket is, meg azt is amit csinál.  Most már mást szeretne, mintha az élet értelme benne is megváltozott volna.  Visszakapta azt a tiszta érzést, amelyet a szülői házban kapott, és majdnem otthagyott.  Hazatért  újra, amire már oly régóta várt. Kinyíltak a zsilipek, és ömlött belőle a sok ki nem mondott gondolat. Szegények és gazdagok, vagy gazdagok és szegények, bárhogyan írjuk egyik sem könnyebb a másiknál. Velejéig beitta magát, szinte a húsába hatolva könyörtelenül  mindkettő. Hol vannak a régi udvarlók, akikhez nem mehetett hozzá, mert szegény lány volt, kitudja. Most már itt ül az asztal mellett és testvérei szájtátva hallgatják gyermekeikkel együtt amit mesél. Akár hosszúra is nyújthatná, annyira kivannak éhezve a másra, máséra, hogy szinte el is felejtik, hogy mindjárt reggel lesz, amikor újra a  régi nótát fújják, de más élményekkel gazdagabban, őt pedig várja az iskolapad, a tanítás. Szülei emléke ott él még, akiktől az édes szerető szót kapta.

Gyökeret vert a mag és szárba nőtt, fejlődött, erős hajtásai ágai lettek és bő termése, mert ez az élet rendje. A termés kész, csak most már a leszedők hiányoznak, akik a munka gyümölcsét learatják. Nem ám mindenkinek, csak annak, aki méltó és tenni is akar érte valamit.  Szép ez az egész  formai alkotás,  ami újabb periodikus állomásokat hoz létre. Ez öntörvényűség. Aki ebben az állomásban éppen landol, bizony eltéved, nem fogja megtalálni a készülékét, bármennyire is akarja. Hm...elgondolkoztató. Igen, mi köze ennek a szegénységnek és a gazdaságnak.  Mind a két tényező ebben a horizontális, vertikális állapotban landol, és egymással szembe, egymás tükörképei, ha akarod, ha nem, ez így van.

2016. július 8., péntek

Challenge 61 - 2016. junius

4.feladat :  Kettő fotóról  kellett egyféle variációval képet készíteni  Többféle megoldást kerestem, csendéletet készítettem és végül ezt a megoldást választottam.


                                                                                         Csendélet - olaj